A toszkán lakberendés varázsa

Toszkána napsütötte lankái, hűvös kőépületei és olivaligetei téged is elvarázsolnak? Gyakran eszedbe jut, hogy összepakolsz és veszel egy lerobbant házat  ezen a csodás vidéken? Remek terv, de amilyen költséges, olyan sok munkával jár. Adok pár tippet, hogy egyszerűbben is elérhesd az álmod.

Tegye fel a kezét, aki már legalább 100-szor megnézte a Napsütötte Toszkána című filmet, és koránt sem a szerelmi szál miatt? Ugye, nem csak az én kezem lendült a magasba, hanem a tiéd is?

Régóta álmodom arról, hogy egy szép napon én magam is felvirágoztatok egy csodás, régi villát, egy takaros szőlő mellett. Addig is, míg megvalósul ez az álom, igyekszem itt-ott odacsempészni magam köré (és az arra fogékony ügyfeleim köré) a toszkán életérzés egy-egy kis szeletét.

Toszkána

Mit érdemes, és mit nem

Szeretném leszögezni, hogy a toszkán hangulat kialakításának vannak bizonyos feltételei. Attól, hogy beteszel egy rusztikus asztalt, meg egy olivaligetet ábrázoló festményt a nappaliba, még nem biztos, hogy eléred a várt eredményt.

Belvárosi loftba ne próbáld meg beleerőszakolni a toszkán hangulatot, mert nem lesz jó. Idegen lesz, furcsa és izzadtságszagú. Ezeket a kötött hangulatú stílusokat nagyban meghatározza a környezet, az épület, a helyszín. A lakberendezésből úgy tudod kihozni a maximumot, ha engeded élni ezeket az adottságokat.

Csak Toszkánában lehet toszkán hangulat?

Nem. De bárhová máshová importálod a stílusjegyeket, azok mindig keveredni fognak a helyi jellemzőkkel. Ami nem feltétlenül baj. Vannak olyan stílusok, amik nagyon szépen összesimogathatóak és kellemesen mutatnak együtt.

De hogy konkrét példát is mondjak neked: a balatoni nyaralód felújításakor bátran meríts ihletet a toszkán lakberendezésből. A vidéken megörökölt régi présházat, kis bungalót, tanyát, szőlős melletti házikót nyugodtan felújíthatod ebben a szellemben. Csodás lesz.

De egy városi ingatlannál is beemelhetsz jegyeket, különösen, ha nem a nyüzsgő belváros közepén, egy patinás polgári épület tetején van az ingatlan.

A toszkán lakberendezés lelke: a kinti és benti tér egyensúlya

Ez a stílus nem csak nevében kötődik a helyszínhez. A toszkán stílusjegyeket erősen meghatározzák azok az alapanyagok, amelyek azon a tájon könnyen elérhetőek voltak az emberek számára.

Továbbá az erre a vidékre jellemző éghajlat is sok mindenre hatással van. Mivel a napsütéses órák száma igen magas, a kőházakban kellemesen hűsölhettek az ottlakók. A nem túl nagy ablakokat spalettákkal is árnyékolhatóvá tették, hogy védekezzenek a meleg napsugaraktól.

Jellemzően a szabadban töltött idő túlsúlyban van ezeken a kellemes klímájú vidékeken, ezért a belső tér berendezése főleg a pihenést, elvonulást és a főzést hivatott szolgálni. Egy olasz háztartás elképzelhetetlen jól felszerelt konyha nélkül.

Ugyanakkor egy tágas, árnyas, kinti étkezésre alkalmas terasz sem nélkülözhető eleme a toszkán életérzésnek.

Szellős berendezés, hidegburkolatok

A belső tereket elsősorban kőburkolattal érdemes ellátni, amely a szobák hűvösebb érzetéért és rusztikusságáért egyaránt felel. Kerüld az egyforma darabokból álló bútorszetteket. Válogass egyedi, fából készült darabokat.

Kevés, de hangsúlyos dekorációval kiemelheted a tér nemességét. A földszínek, barnák, zöldek, vörösek, és bézsek remekül állnak ennek a stílusnak.

Anyagok és minták

Már említettem a tömör fát és a követ. Ám a sort mindenképpen érdemes folytatnunk a kovácsolt vassal, terrakottával, cseréppel és kerámiával. A cserzett bőr, a márvány is meg-meg jelenhet egy-egy elemben.

Jöhetnek a virágminták, gyümölcsök, elsősorban azok, amelyeknek természetes élőhelye ez a vidék. Citrom, oliva, szőlőindák, ciprusok, rozmaring, oregánó, levendula. Ezek a növények nem csak a hely gasztronómiájára gyakoroltak nagy hatást, de visszaköszönnek a lakberendezésben is. Megjelennek a textíliákon, a képzőművészetben, a falakon.

És bár a hazai terepen megvalósított toszkán lakberendezés esetében az ablakon kitekintve nem biztos, hogy ez a látvány fogad majd, a szobában azért visszaidézheted.

Szeretnél még több lakberendezési inspirációt? Akkor kövesd a Rosemaring oldalát a TikTokon is!