Konyhai burkolatokból óriási a választék manapság, és egyáltalán nem könnyű kiválasztani a legmegfelelőbbet. Most megtudhatod, milyen szempontokat érdemes megvizsgálnod, amikor döntesz.
A konyhai burkolatoknak nagyon sok elvárásnak kell megfelelniük. Feltehetőleg igen hosszú időre tervezel velük, hiszen a felújítás mindig nagy befektetést jelent – időben és pénzben egyaránt. Ha jól sikerül felmérned az igényeidet, akkor hosszú évtizedekig elégedett lehetsz a konyháddal.
De ahhoz, hogy a konyhai burkolatok időtállóak legyenek, két szempontnak mindenképpen meg kell felelniük. Mégpedig:
Mindkét dolog feladhatja a leckét, ha nincs tapasztalatod a burkolást illetően. És sajnos a legtöbb esetben nem érdemes kizárólag a burkoló szakember tanácsaira hagyatkoznod ebben a kérdésben. Ők ugyanis gyakran lebeszélnek azokról a megoldásokról, amik kicsit komolyabb odafigyelést igényelnének.
Milyet válassz?
A konyhapadlót nem kíméljük – bármikor kiömölhet rá egy pohár vörösbor, leejtheted a lábast, és olykor még a kutya karmaival is számolnod kell. Mindenképpen olyan burkolatra lesz szükséged, ami:
Persze engedhetsz a csábításnak, és választhatsz olyan burkolatot, ami kényesebb. De mindenképpen vedd figyelembe, hogy ilyen esetben valószínűleg óvatosabbnak kell lenned a hétköznapok során. Sőt, bizonyos burkolattípusoknál, mint pl. a keményfa-padló esetében, a karbantartásra és a gondozásra is időt kell szakítanod.
Az sem mindegy, hogy mekkora lapokban gondolkodsz. A nagyobb lapok optikailag nagyítják a teret, ráadásul kevesebb nehezen takarítható fugára lesz szükség.
Hideg-meleg
Egyre gyakrabban kerül melegburkolat a magyar konyhákba is. Elsősorban olyankor lehet ez jó döntés, amikor a konyha és a többi közösségi tér padlóját nem szeretnéd élesen elválasztani egymástól. Az összefüggő padlóburkolat nagyobbnak mutathatja a teret.
A melegburkolat ráadásul a nevéhez méltó módon valóban melegebb érzetet ad, akkor is, ha nem fára, vagy fahatású megoldásra esik a választásod. A laminált, vagy vinyl padlók között ugyanis találhatsz olyanokat is, amelyek betonra, vagy kőre hasonlítanak.
A tévhitekkel ellentétben padlófűtéssel is kombinálhatod a melegburkolatokat. Viszont tudd, hogy még a vízálló laminált, vagy vinyl padlólapok is kényesebbek lesznek a vízre, mint a megszokott hidegburkolatok.
Minták és stílusok
Baráti jótanács következik. Amikor a konyha padlóburkolatának stílusát szeretnéd meghatározni, mindig gondolj arra is, hogy vajon 10 év múlva még mindig örömödet leled-e majd a választásodban.
Ne feledd, milyen könnyű néhány beltéri fotó alapján megállapítani egy lakásról, hogy mikor újították fel utoljára. A korszellem, az aktuális divatirányzatok, de még a pillanatnyi hangulatod is befolyásolhatja, hogy most éppen mit tartasz szépnek. Próbálj elvonatkoztatni az illékony trendektől, és időtálló színekben és mintákban gondolkozz.
Hová tegyél, hová ne?
Régebben a konyhában is óriási felületeket borított csempe, ma azonban már szeretünk kesztyűs kézzel bánni a burkolatokkal. Egyre többen csak a főzőlap és a mosogató mögötti részre fókuszálnak. De ne feledd, hogy a munkalap többi részén is sokszor szükség lehet a fal védelmére. Olyan hétköznapi konyhai tevékenységek során is, mint a húsklopfolás, vagy egy csinos gránátalma felbontása.
Csempe, üveg, falipanel
A konyha falának burkolásában is hagyatkozhatsz a modern kor adta lehetőségekre, és eltekinthetsz a csempétől. Bár vitathatatlan, hogy egy szép csempe minden, a cikk elején felsorolt szempontnak megfelel. Hiszen, ha megbízható minőségűt és megfelelő kialakításút sikerül választanod, akkor tartós és könnyen tisztítható lesz.
Ma már viszont megfelelő impregnálással lehet a konyha hátfala szeletelt tégla, csiszolt beton, de akár vízálló tapéta is. Választhatsz edzett üveg hátfalat, vagy falipanelt. Ezek között vannak olcsóbb és drágább megoldások, több törődést igénylőek és egyszerűen karbantarthatóak is.
A megfelelő kiválasztásánál mérlegeld a lakás stílusát, az anyagi lehetőségeidet, és persze azt is, hogy melyik tűnik a legpraktikusabbnak számodra.
A Rosemaring Webshopjába saját kezűleg válogattam ki a legmegbízhatóbb, igazán gyönyörű burkolatokat, amikkel én és a burkoló szakembereim is szeretünk dolgozni. A felújított lakások tulajdonosai pedig nem győznek betelni velük. Nézd meg a kínálatunkat!